Tisztelettel köszöntjük honlapunkon!
Engedje meg, hogy néhány szóban bemutatkozzunk!
Vállalkozásunk több évtizedes múltra tekinthet vissza a kisgépes repülés területén. Vitorlázó sportrepüléssel 1981 óta, motoros repüléssel 1989 óta, helikopteres repüléssel pedig 1997 óta foglalkozunk. Az eltelt időszak alatt megszerzett tapasztalatokat felhasználva 2009-ben megteremtettük a feltételeit, hogy a sétarepülést önálló vállalkozásként East Line Air Team néven folytassuk.
A hatályos jogszabályoknak eleget téve rendelkezünk az ellenszolgáltatásért végzett légiközlekedési tevékenységhez szükséges hatósági engedéllyel.
Légi Tevékenységi Engedélyünk száma: HU. ME-0027.
Sétarepüléseink során legfontosabb szempont számunkra a vendégeink biztonsága. Vállalkozásunk színvonalát jellemzi, hogy repüléseinket a tevékenységi engedélyben meghatározott feltételek betartásával és kizárólag kellő szakmai tapasztalattal rendelkező, hivatásos oktató pilóta alkalmazásával végezzük.
Eredményeink közé sorolható, hogy 2009 tavaszán sétarepülés szolgáltatásunkkal az elsők között kerülhettünk be az üdülési csekket elfogadó repülős vállalkozások körébe. Két Budapest melletti repülőterünkről a népszerű Budapest panoráma és Dunakanyar sétarepüléseinket egyre többen veszik igénybe. Rendezvény helyszínekhez kapcsolódóan létesített leszállóhelyeinken lehetőség nyílik sétarepüléssel színesíteni a programkínálatot. Táj- és városnéző sétarepüléseink révén igyekszünk a magyar turizmus ágazatába bekapcsolódni, tevékenységünket népszerűsíteni.
Sétarepülések alkalmával Ön is belekóstolhat a repülés szépségébe, megajándékozhatja családját, barátait, üzleti partnereit egy csodálatos élménnyel.

Több mint huszonöt éves szakmai tapasztalattal és a mögöttünk lévő több ezer repült órával szívesen ajánlom szolgáltatásainkat.
A honlapon jó böngészést kívánok!
Üdvözlettel: Csepi László

AKTUÁLIS AJÁNLATUNK

Sétarepülési ajándékutalvány Valentin napi meglepetésként!

Ajándékutalvány vásárlásának feltételeiről itt tájékozódhat.